...régen történt...
...másfél éves volt a kisfia...
Éppen felfedező korszakát élte a csöppség. Kúszott/mászott, érdeklődött minden után... megtolta, kihúzta, megdobta, elfordította..., s egyszercsak rátalált a kéménytisztító ajtóra a házban...
Megfogta, aztán, mint aki szakavatott, ki is nyitotta az ajtócskát, s alaposan szemrevételezte a mögötte lévő világot...
Felfedező körútra indult a peremen, majd a belső részeknél is.
...aztán az történt, amire mindenki gondol...
...
Korom, korom, korom... mindenütt.
...
Telt az idő, s a fiúcska egyre jobban belemélyedt az ismeretszerzésbe, azaz a fekete kéménybe.
Olyannyira, hogy a felismerhetetlenségig összekormozta magát is és a környezetében lévő összes dolgot.
Apukája hazatértekor nem ismerte fel a kisfiát a feketeségtől.
Csak a szeme fehérje világított, a korom-környezetből...
Meg kell állapítanunk, hogy másfél évesen kéményseprést végezni, azért nem mindennapi elfoglaltság.(!)
"Kéményseprőt látok szerencsét találok 103 103"., skandálhatták a gyerekmondókát a családban.
Igazán nagy szerencsét hozott a Szülőknek, mert megtalálták a kisfiukat!
Azóta is emlegetik az eseményt, s nézik a fotón a kis kéményseprő legénykét!
*********************************
Tizenkét (12!) teli vödör kormot takarítottak ki a szülők a kéménylyukból.
...
Hát ezt "köszönhették" a szőke kisfiuknak, s persze együtt énekelhették...
Egyszer volt egy kemence,
Belebújt a kis Bence.
Kormos volt a kemence,
Fekete lett kis Bence.
Odament a mamája,
Nem ismert a fiára.
Becsukta a kemencét,
Jól megszidta kis Bencét.
...és természetesen meg is szeretgette, le is csutakolta, "újjá varázsolta" a gyermeket...
(:-)
