13) Gyereknyelv

Amikor a gyerekeink kicsik voltak, mondtak "nagyokat", felejthetetlen "bemondásokkal", szavakkal tarkították a napjainkat.

A tulipán az "pulipa" volt, a tojás "toás".

- Haragszol? kérdésre a "nem ajudom, hajagudom" volt a válasz.

Vagy a

-"Fáj a minakettő lábam" - gyalogláskor, a nyakba kéreszkedés címén elhangzó, kis "szállóigévé" módosult mondatocska.
És ami mindent felülmúlt, az azóta folyamatosan felemlegetett, régebben naponta többször hallott mondat:
"Anya! Még csak azt akarom mondani, hogy..." Ez akkor kivert bennünket a járásunkból, mert elalvás előtt hangzott el, a lefekvés idejét mindíg későbbre tolva, újra kezdve minden elaltatási praktikát...

Ezeket nem felejtettük el!

Utólag, így sok-sok év elteltével nagyon sajnálom, hogy nem volt a kezem ügyében papír és íróeszköz, hogy feljegyezhessem a gyermeki megnyilvánulásokat.

Most, hogy unokánk van, akinek "kinőtt a nyelve", mert már jól beszél, van mit feljegyeznünk.

Nem is mulasztom el az érdekességeket, sajátos nyelvezetét megörökíteni.

A borúsabb hangulatú időkben, hogy egy kicsit jobb kedvem legyen, újra és újra felemlegethetem a kezdeti szavait, újra olvasgatom a régi füzetbeli bejegyzéseket.

És a másik unokánk, akinek "még nem nőtt ki a nyelve", szavait, beszédének indulása érdekességét is szeretném feljegyezni.
Ő még olyan picike, hogy a világ Neki egyelőre Anyját és Apját jelenti, beszéde pedig a sajátos babanyelvből áll, mégis értjük Őt.

Jó szívvel javaslom bárkinek, próbálja lejegyezni a "gyerekszáj" jellegzetes szavait, későbbiekben azokat olvasva,

felejthetetlen jókedv keríti hatalmába az embert.