Sosem fogom elfelejteni azt az áprilisi napot, amikor a kis fekete gombócot tartottam a kezemben, s kis piros, lógó nyelvvel nyüszögött, anyja, Fürge után.
Mindez Bleki volt 2004-ben.
Megszerették a gyerekeim, s szerette E., az unokám is.
Sokat játszottak együtt. Labdáztak, szaladgáltak...
Okosodott. Aztán jól megnőtt, felnőtt, erős kutya lett belőle. Őrizte a házat, hallatta hangját, mindenre figyelt..., mindig jókedvű volt...
Bevett szokássá vált Nála, hogy a kapunknál a lábunk mellett sorozatosan kiszökött az utcára.
Fél/egész éjszakákon át izgultunk miatta. Keresgéltük...
Aztán másnap hajnaltájt megjelent a kapu előtt, s nyüszítve kért bebocsájtást.
Persze jól "megszidtuk", aztán jól megsimogattuk, bízva, hogy máskor nem fog előfordulni.
Kicsit elegünk lett a csavargásából, így aztán úgy döntöttünk, hogy kivisszük a hobbi telekre, ott őrizze a házat, az udvart/kertet tovább.
A változásban bizakodtunk.
Jól is ment minden egy ideig.
Majd a vadonatúj kerítésen hol itt, hol ott akasztotta körmeit a drótba, s nyitott rést, majd vágtázva ismét elszökött tőlünk...
Megkötöttük/szabadon engedtünk...., s ez így folytatódott, néminemű csavargással vegyítve.
Újabban ismét csak másnap jött haza, s várt bennünket délután az udvar közepén a füvön heverészve, hamiskás kutya-mosollyal.
...
Egy ilyen csavargás után hazajött, de vonszolta magát, nem eszik/nem iszik, csak fekszik és alszik...
...
Megmérgezhették?
A viselkedése erre utal...
Bízunk benne, hogy hamarosan felgyógyul, s megint az az ugrándozó, jókedvű kutya lesz, mint aki volt.
Remélem tanult Bleki abból, hogy nem igazán lehet itt össze-vissza csavarogni.
Mi meg azt tanultuk, hogy jobban kell Rá vigyázni, jobban oda kell figyelnünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése